Miért fontos az önfejlesztés? Magától értetődőnek tűnik, hogy önfejlesztésre mindenkinek szüksége van, hiszen „a jó pap is holtig tanul”. Nézzük meg azonban, hogy hányan foglalkoznak tudatosan a saját tudásuk, készségeik, személyiségük tudatos fejlesztésével napi szinten, egy életen keresztül! Ebben a bejegyzésben szeretném veled átgondolni, hogy mit nyersz azzal, ha napi szinten szokásoddá teszed az önfejlesztést.

Az önfejlesztés az anyagi jóléthez vezető út

Miért fontos az önfejlesztés? Mindannyian eltérő lehetőségekkel jöttünk a világra. A gazdag családok gyermekei eleve nagyobb tőkével indulnak, jobb iskolákba járnak, több kapcsolattal rendelkeznek.

Egy valamiben mégis egyenlőek vagyunk: a nap mindenkinek – gazdagnak és szegénynek – 24 órából áll.

Sokat számít, hogy ezzel a 24 órával mit kezdesz. Olyan tőke ez, ami alanyi jogon a rendelkezésedre áll. És ezt a tőkét pénzre, gazdagságra válthatod. Mit is jelent ez?

A szakmai képzések hivatalos követelményrendszere szerint néhány szakmát már egy kb. 100 órás képzés alatt elsajátíthatsz. Egy komolyabb képzés – mint pl. egy mérlegképes könyvelői tanfolyam – 600 órába belefér.

Tedd félre egy pillanatra azt a kérdést, hogy nem minden képzés elérhető számodra és nem feltétlenül tudsz oktatásokra járni. A képzéseket sem adják mindig ingyen. Ettől még tény, hogy napi egy óra önképzéssel két év alatt el tudsz sajátítani egy komplett szakmát. És ezt a szakmát használhatod arra is, hogy pénzt keress vele vagy feljebb lépj a karrierlétrán. Vagy akár arra, hogy magad csináld meg azt, amiért másnak pénzt kellene fizetned.

Tény, hogy szorgalmas munkával egy – két év alatt elsajátíthatsz egy szakmát, szakértője lehetsz egy témának.
Ma sokkal több lehetőséged van erre, mint bármikor. Az interneten nagyon jó videókat találsz, ingyenes anyagokat tölthetsz le, podcastot hallgathatsz, bejegyzéseket olvashatsz. Biztosan találsz a közelben egy könyvtárat is – csekély éves díjért egyetemi könyvtárakat is látogathatsz, még hallgatónak sem kell lenned. A közkönyvtár a tiéd is, használd!

A sikeres emberek folyamatosan képzik magukat. A titok az, hogy sosem hagyják abba. Így mindig a változás élén járhatnak, elsők között aratják le azok gyümölcseit.

Te hová szeretnél eljutni?

Állj meg egy percre és gondold végig: mennyire vagy elégedett a mostani anyagi és szakmai helyzeteddel? hol képzelnéd el magadat szívesen mondjuk 5 év múlva?
önképzéssel ez lehetségessé válik!

Az önfejlesztés boldogabbá tesz

A másik válasz arra a kérdésre, hogy miért fontos az önfejlesztés, az, hogy ez az egyik titka az elégedettebbé válásnak.

Nem csak a szaktudás, hanem az emberekkel való kapcsolat is fejleszthető terület. A kutatók szerint többféle intelligencia létezik, ami közül a legfontosabb az úgynevezett érzelmi intelligencia. Az érzelmi intelligencia teszi hatékonnyá a társas kapcsolatokat, az érvényesülést a munka világában.

Miért fontos az önfejlesztés? Mert az elégedettség és boldogság, a belülről is sikeresnek megélt élet nagy mértékben függ az emberi kapcsolatoktól. Ehhez szintén szükség van érzelmi intelligenciára.

Az érzelmi intelligencia fejlesztése a tréningek szakterülete. Aki jobban tud konfliktusokat kezelni, ismeri a személyiség típusokat, képes arra, hogy érveljen vagy meghallgasson, az teljesebb módon éli meg az életet. Bármely kommunikációs szakkönyv, érveléstechnikai tréning, konfliktuskezelési technika hatalmas lépésekkel visz előre az elégedettség felé.

Külső körülmények és negatív emberek sok mindenben meg tudnak akadályozni. Abban viszont nem, hogy tanulj és képezd magad. Az önfejlesztés legfőképpen rajtad múlik.

Az emberekkel és kapcsolatokkal való bánni tudás persze a karrierre, munkakapcsolatokra is kihatással van. Közvetlen összefüggés van az anyagi siker és a kommunikációs képesség között is. A befektetett időt előbb utóbb itt is pénzre válthatod.

A te kapcsolataidban minden tökéletes?

Van olyan terület, ahol fejlődési lehetőséget látsz? elégedett vagy saját magaddal, jól tudsz érvényesülni a kapcsolataidban?
FEJLESZD MAGAD TUDATOSAN A KRITIKUS TERÜLETEKEN!

Gyakorlati tanácsok: hogyan szakíts az önképzésre időt?

Nem vagy egyedül, ha úgy érzed, az önmagaddal való foglalkozásra nincs időd. Az, hogy nincs időd magadra, pontosan azt jelzi, hogy szükséged van önképzésre. Az önfejlesztés azt jelenti, hogy végre magadra is szánsz megfelelő időt, nem csak a munkáddal, családoddal, tulajdonoddal foglalkozol, hanem önmagaddal is.

Az önfejlesztés szerencsére pont akkor működik jól, ha apró lépésekben, de kitartóan és rendszeresen történik. Erre sokkal több lehetőséged van ma, mint akárcsak néhány évvel ezelőtt.

  • Olvass minden nap legalább 30 percet. Színvonalas, építő jellegű önfejlesztő cikkeket, könyveket, szakkönyveket vegyél a kezedbe.
  • Hallgass podcastokat, nézz videókat abban a témában, amit éppen fejleszteni szeretnél.
  • Egyszerre csak egy témára koncentrálj. Foglalkozz intenzíven a kiválasztott témával. Ha minden évben csak egy területen lépsz előre, az 10 év alatt már 10 területet jelent. A sikertelenség gyakori oka, hogy elaprózod az idődet sok különböző témában.
  • Legyél kitartó! Szánd rá az időt mindennap a tanulásra, ne engedj belőle akkor se, ha fáradt vagy. Készíts tervet, időbeosztást akkor is, ha kizárólag önállóan tanulsz.
  • Legyél kreatív! Használd ki a töredék időket. Ha tömegközlekedést használsz, ki tudod használni az ingázás idejét olvasásra. Házimunka vagy autóvezetés közben előadásokat hallgathatsz.
  • Kérj segítséget szakértőktől! Keresd a téma szakértőit és ne habozz segítséget, visszajelzést kérni tőlük. Az sem baj, ha ezért fizetni kell, mert sokszorosan megtérül.
  • Ha találsz egy jó tanfolyamot – akár online – iratkozz be. Utazásra, kütyükre, szórakozásra minden évben sok százezer forintot elköltenek emberek – miért ne férne bele néha egy tanfolyam is? Egy egyhetes nyaralás töredékéért részt vehetsz akár egyéni tréningen is.

MIBEN FEJLESZTENÉD MAGADAT SZÍVESEN?

NÉZZ KÖRÜL A NETEN, A KÖRNYEZETEDBEN VAGY AKÁR ITT A GYŐRI TRÉNING HONLAPJÁN!
VÁLASZD KI A TÉMÁT ÉS KEZD EL A MUNKÁT MÁR MA!

Összefoglalás: miért fontos az önfejlesztés?

Az önfejlesztés mindennapi feladat és minden szempontból megtérülő befektetés.

  • A szakmai tudásod fejlesztésével mindig az élvonalban lehetsz, te leszel az első, aki a fejlődés előnyeit élvezi.
  • A kommunikációs készségeid fejlesztésével könnyebben tudod érvényesíteni elképzeléseidet és érdekeidet. Hamarabb és könnyebben boldogulsz.
  • Az érzelmi intelligencia fejlesztésével javítja kapcsolataidat, elégedettebbé, könnyebbé teszi az életedet.