Seiton azaz Szervezett Rend

Szervezett rend (set in order- „seiton”) – a felhasználás sorrendjét alapul véve a szükséges dolgokat átlátható rendszerben tároljad a használat alapján.

A legfontosabb, hogy minden, ami szükséges annak legyen kijelölt helye, és minden a kijelölt helyén legyen tárolva. Lehetőség szerint a szükséges, illetve a tényleges mennyiség feltüntetésével.

Cimkék, színek, feliratok

A rendrakás után minden legyen felcímkézve és színnel jelölve. A színek és a feliratok segítségével támogatod a munkatársak döntéseinek gyorsaságát.

Arra ügyelj, hogy a piros színt olyan terület jelölésére használd, ahova a selejtet és a hulladékot teszed, a sárgát pl. az újra megmunkálandó termékek helyének jelölésére, a zöldet meg a jó termékek helyének jelölésére. Pontosan úgy gondolkodj ahogy a jelző lámpa működik. A közlekedési lámpa színei használhatók még az eredmények, állapotjelzések céljára is. Vigyáznod kell azonban mert a túl sok szín zavaró is lehet, és nem segíti az átláthatóságot.

Tárolók kialakítása

Úgy kell kialakítanod a tárolókat, hogy a meghatározott maximális mennyiségnél többet ne lehessen elhelyezni. Így elkerülheted a halmozást, és a túltervezett készleteket.

Azonban amire szükséged van, azt oly módon kell tárolnod, hogy a keresési, pótlási, rakosgatási időt és baleseti kockázatot kiküszöböljed. Könnyen használható, átlátható rendszert kell létrehoznod, ahol a vezérelv a felhasználás sorrendje.

Ez mit is jelent pontosan? Miután kiválogattad mi az, ami szükséges a munkavégzéshez, meg kell vizsgálni a dolgok használatának gyakoriságát.

Amit folyamatosan használsz tegyed a legközelebb hozzád. Ha például minden egyes kartont el kell látnod egy meghatározott címkével akkor a címke tároló, illetve adagoló a termék elkészítési helyének közvetlen közelében legyen feljelölve, illetve rögzítve az asztalon. A címke készlet pedig karnyújtásnyira a munkavégzés helyén vagy mellette közvetlenül.

Tipikus rendezőelv az optimális tárolásban:

  • Azonos funkciók szerinti (pl. takarító eszközök) tárolás
  • Termékek/termékcsoportok szerinti tárolás, amihez használod a tárgyakat, eszközöket pl.: a termelésben a csomagoláshoz használt címkék legyenek egymás mellett, jól látható módon jelölve melyik milyen

Ezen két ponton belül történnek a további rendszerezések, a dolgok tulajdonságait érintő információk tovább rendszeresítése.

Konkrét példa és feladat

Sokszor találkozom azzal az esettel vállalatoknál, amikor egy projekten dolgozunk egyik vezetővel és helyre lenne szükség az alkotáshoz. Sajnos nincs elég szabad hely az íróasztalán. Könnyedén félresöpörhető minden, de ha keresni kell valamit az már nem olyan könnyű feladat, főleg, ha meg is akarjuk találni a sok dolog között.

Figyelj, feladat következik!

Nézz most rá az asztalodra! Ami a felületén helyezkedik el azt valóban minden nap használod, és valóban kéznél kell, hogy legyen? A lyukasztó, a tűzőgép, a gyártásról felhozott mintadarabok, az ott felejtett kinyomtatott e-mailek, valóban látható és könnyen elérhető helyen kell, hogy legyenek? Tényleg 2 darab hibajavítóra van szükséged? A nagy mennyiségű toll mindegyike fog még?

Az esetlegesen felszabadult asztalfelület pedig jól használható rögtönzött, vagy tervezett műhelymunkákhoz, ami tovább segíti a fejlesztéseket! Nagyon futurisztikus vajon az az ötletem, hogy a felszabadult asztalfelületekkel megspórolható egy plusz tárgyaló létrehozása?

Főbb alkalmazási elvek, amik segítenek neked a kialakításhoz:

Mindennek legyen meghatározott helye, amit új alkalmazott is könnyen meg tud találni.

Pl.: szerszámok esetében karbantartó műhely falán, árnyéktáblákkal ellátott rendszer. Így rögtön messziről látszik hol van a csőfogó, illetve az is, ha nincs a helyén. Ezzel elkerülheted azt a jellemző gyakorlatot, hogy zárt szekrények polcain időigényes munka árán tudjad csak felkutatni azt amire éppen szükséged van.

A tárolás módja biztosítson könnyű, gyors, tévedési és baleseti kockázattól mentes hozzáférést a szükséges dolgokhoz, valamint könnyű takaríthatóságot.

Pl. csavarok tárolásának az egyik legjobb módja a speciálisan erre a célra készült átlátszó műanyag tárolókat tartalmazó szekrény. A műanyag tárolók abban is segítenek, hogy a készletet optimalizálni lehessen. Jelölheted rajtuk a minimum és a maximum szintet is.

Vizualitással tedd észrevehetővé, ha valami hiányzik a helyéről, ezzel is elősegítve, hogy mindenkor a helyére kerüljenek vissza a dolgok használat után.

pl.: árnyéktáblás szerszám, takarítóeszköz tárolás. A munkaasztalon a fényképpel ellátott jelölés rögtön láttatja, ha az eszköz nincs a helyén.

Amit gyakran használsz, legyen a felhasználás helyén, s minél ritkábban használod, annál távolabb.

FIFO elvet alkalmazz, amiben csak lehetséges. Ezzel kordában tudod tartani a készleteket és a selejtet.

A munkaterületen a lehető legkevesebbet tárolj mindenből, a minimum-maximum szint meghatározásával.

A közlekedő utakon (a balesetvédelmi törvény értelmében is) tilos a tárolás, azok eltorlaszolása időlegesen is balesetveszélyes. A feljelölt és kijelölt helyeken kívül nem tárolható semmi. A kijelölt szállítási útvonalak az akadálytalan, gyors anyag/termékáramlást kell, hogy segítsék.

Ahol csak lehet, vizuális rendszabványok, rajzok, táblák, címkék, színkódok mutassák a dolgok helyét és meghatározott minimum-maximum mennyiségét.

Utolsó tipp

Nem csak ott kell a fent felsorolt elveket alkalmaznod, ami jól látható. Ugyanezen elvek szerint kell a szekrények belsőjét, a fiókokat, és a szerszámosládákat stb. is kialakítanod.