Önuralom – pont akkor hiányzik, amikor a legjobban kellene. Bármennyire is szeretnéd, konfliktushelyzetekben sokszor a legnagyobb jóakarattal sem tudod megőrizni az önuralmadat. Ez a bejegyzés arról szól, milyen hatalmas erők állnak az önuralommal szemben, és a megőrzése gyakran miért teljesen esélytelen.

Ha megfigyelsz két ellenséges embert, gyakran elcsodálkozol, mennyire korlátozott az ítélőképességük és primitív az érvelési rendszerük. Elveszítik önuralmukat és úgy tűnik, mintha háborút vívnának. Éppen úgy viselkednek, mint a háborúban levő emberek, ahol nincs idő hosszan gondolkodni és ezredmásodpercek alatt kell cselekedni.

Hogyan lehetséges, hogy egyébként művelt emberek is egy százas szög egyszerűségével tudnak gondolkodni, ha belekeverednek egy komolyabb konfliktusba?

Az önuralom elvesztése mögött egy ősi ösztön áll

Nos, ha valóban veszélyben van az életed, akkor nincs idő a hosszas gondolkodásra, mérlegelésre, kompromisszumok kötésére. Semmi helye az önuralomnak. Egy kicsinyeit védő barlangi medvével nyilván nehéz volt annak idején kompromisszumot kötni. Csak két lehetőség állt nyitva: vagy ő vagy te.

Te pedig megörökölted azt a csodálatos képességet, hogy stresszhelyzetben az agyad túlélő üzemmódra váltson és egy szuperszámítógép sebességével döntsön az éles helyzetekben.

Vajon tudsz-e magadon uralkodni, amikor a fegyver csövébe nézel, amikor fenyegetően körülvesznek, amikor a bokor mögött megpillantod az oroszlánt? Nyilván nem.

Elveszíted az önuralmadat, túlélőgéppé változol, ami csak a szélsőséges kategóriákat ismeri.

“Vagy ő vagy én.” “Vagy barát, vagy ellenség.” “Vagy igen vagy nem.” “Vagy fekete vagy fehér.” “Mindent vagy semmit.”

Az agyad átkapcsol a túlélő üzemmódra és többé nem tud különbséget tenni játékpuska és igazi fegyver, biztonsági őrök és rablóbanda, éhező vadállat és szelíd cirkuszi oroszlán között.

A szociális fenyegetettség is hasonló reakciót vált ki

A fizikai fenyegetettség mellett mindannyian érzékenyek vagyunk a pszichológiai fenyegetésekre is: Őseink féltek a csoportból való kizárástól, mert akkor elvesztették a csoport által nyújtott védelmet. Az emberek közötti viszonyt villámgyorsan mint támogatást vagy fenyegetést kellett megítélniük és definiálniuk. Ezért ilyen helyzetek is harccá alakulnak, ekkor is elveszíted az önuralmadat.

Állítólag egyes népeknél a kiközösítés régen egyet jelentett a halálbüntetéssel. A kiközösített ember elhagyta a csoportot és többé már nem volt életképes. A csoporthoz való tartozás a mai napig egyike a legerősebb motivációknak. Ha egyszer kialakul benned a csoporttudat, akkor a végletekig tudsz ragaszkodni ehhez a csoporthoz – gondolj csak a forradalmakra, ahol a csoporttagok mindent megtesznek azért, hogy megvédjék azt a csoportot, amelyikhez tartoznak.

Az önuralom elvesztése és a harc a bennmaradásért egyáltalán nem túlzott reakció. Így hát örökbe kaptuk tőlük azt a képességet is, hogy villámgyorsan megkülönböztessünk áldozatot és tettest, barátot és ellenséget.

Valahányszor konfliktusba vagy érdekellentétbe kerülsz, automatikusan életbe lép a túlélést szolgáló  mechanizmus. És ha egyszer életbe lépett és a helyzetet mint fenyegetést éled meg, onnantól kezdve te is túlélőgéppé válsz. Csak két kimenetet fogsz ismerni: győzelem vagy vereség. Ez az érzelmi állapot pedig nem engedi meg a tudatos kontrollt, ezért nem is tudsz uralkodni magadon.

Ha ez a mechanizmus mindenkiben közös – miért vannak különbségek a reakcióban?

Vannak emberek, akik könnyebben és vannak, akik nehezebben veszítik el az önuralmukat.

Az önuralom elvesztése függ attól, ki hogyan értelmez egy helyzetet. És pontosan ebben az értelmezésben rejlik a különbség

Vannak emberek, akik olyan könnyen irritálhatóak, hogy az már krónikus. Állandó gyanúval figyelik a környezetüket és minden érintkezés mögött támadást sejtenek. Ők nehezebben tudnak uralkodni magukon. Gyakrabban érzik veszélyben magukat, így gyakrabban kapcsol be náluk a túlélő üzemmód, ami támadó viselkedéshez, harchoz vezet.

Azok az emberek viszont, akiknek az önbizalma erős, akik saját magukba és a világba vetett pozitív hozzáállással élik az életüket, sokkal kevesebb alkalommal gyanítanak mondatok és cselekedet mögött rossz hátsó szándékot. Mivel nem érzik magukat fenyegetve, ezért nem kapcsol be náluk a túlélési üzemmód, így sokkal együttműködőbben, konstruktívabban tudnak viselkedni konfliktushelyzetekben.

Ez a két véglet és közötte fokozatmentes az átmenet. Te melyik véglethez állsz közelebb?

Légy tudatosabb a konfliktuskezelésben!

Az ősi ösztönök segítenek a túlélésben, de a modern társadalomban gyakran vezetnek felesleges stresszhez és romboló konfliktusokhoz. Érdemes jobban megismerned magadat és a konfliktusok természetét, hogy tudd, mikor hogyan érdemes viselkedned.

A Konfliktusok Keletkezése című INGYENES e-learning anyag bevezetést nyújt a konfliktusok természetrajzába és segít neked jobb konfliktuskezelésben. Kattints, hogy megkapd az eléréshez szükséges linket!